Sokkal jobb eredmény is lehetett volna

Hibján József és Szollár Csaba párosa felkészülten várta a Rally1-es bajnokság első versenyét, a Boldogkő Ralit. Nagyon jól kezdték a vasárnapi napon rendezett futamot, viszont az eső és egy defekt megakadályozta egy jó eredmény elérését.

A Rally1-es bajnokság kezdete előtt egy héttel, Orfűn indultatok, ahol teszteltétek az autót. Az ott szerzett tapasztalatokból mit tudtatok átmenteni erre a versenyre?

Szinte mindent – jelenti ki határozottan Szollár Csaba. – Ugyanazzal a beállításokkal mentünk, mint Orfűn. A gumikat leteszteltük szintén azon a versenyen, de az igazi éles bevetésük az I. Boldogkő Ralin volt, hiszen a bajnokság keretein belül most először használtunk Hankook abroncsokat, amik remekül vizsgáztak. Mivel egy hét telt el a két verseny között, így gyakorlatilag mi is és a csapat is még „melegen” érkezett meg az első futamra.

Hogyan készültetek ezekre a pályákra, amit azért nem minden évben “használ” a hazai ralis mezőny?

Nagyon régen mentünk ezeken a pályákon és akkor sem teljesen ebben a formában. Kvázi régi itinerünk nem volt, mindent a pályabejáráson konkretizáltunk és készítettünk egy jó itinert, ami sokat segített végig a hétvége folyamán. Már a pályabejáráson láttuk, hogy ez egy nagyon jó kis verseny lesz, nagyon tetszett mindhárom gyorsasági. Tudtuk, hogy a végsebességünk kevés lesz ide, ezért most a legprecízebben kellett elkészíteni az itinert, hogy a kanyarsebességünk a maximális legyen.

 

Az első körben szenzációsan autóztatok, hiszen az RC4-es kategória harmadik helyén álltatok. Meglepődtetek az eredményeteket látva?

Őszintén szólva, igen! Mentünk a saját tempónkban, hibátlanul. Úgy éreztük, hogy felesleges kockázat nem volt benne, sőt a Kányi elágazás – Hernádvécse szakaszon bent is hagytunk jó pár másodpercet, hiszen egy-két kanyart és féktávot vehettünk volna bátrabban is. A Stop-ban láttuk az eredményt, ami természetesen meglepő volt számunkra, hiszen egy nagyon erős mezőnyben vívtuk a csatákat, remek versenyzőkkel és remek autókkal.

Második körben a viszlói szakaszon javítottatok az előző körhöz képest, Meszes és Rakaca között pedig száguldoztatok lefelé a pályán. Elégedettek voltatok a tempótokkal?

Összességében igen, viszont nagyon hiányzott a nagyobb végsebesség. Rengeteget autóztunk „tiltáson”, kvázi nem volt több tempó az oroszlánban. A viszlói szakasz eleje, a csúszós kanyarjaival, nem igazán békültünk ki, de Tornaszentjakabtól már jól mentünk egészen a bódvalenkei elágazásig, hiszen onnan már a célig, végsebességhiánnyal küszködtünk. A Meszes-Rakaca nagyon rendben volt, élveztük minden méterét, egy ízig-vérig rally pálya. Öröm volt rajta autózni és azt gondolom, a tempónk is rendben volt.

 

Aztán a hatodik gyorsaságin leszakadt az ég… Váratlanul ért benneteket az “égi áldás”?

Tudtuk, hogy jönni fog az eső, egész nap az eget kémleltük. Mégis úgy döntöttünk, nem teszünk fel intermedia abroncsokat, megpróbáljuk a száraz aszfaltra alkalmas gumikkal végigcsinálni a kört. A kányi elágazás szakasz közepén, viszont olyan zápor kapott el bennünket, hogy kvázi az utat alig láttuk… Ráadásul a kategória eleje még szárazon ment le a gyorsaságin, így viszonylag nagyobb hátrányba kerültünk. Elégedetlenek semmiképpen nem voltunk, jól abszolváltuk ezt a helyzetet is.

Az utolsó három gyorsasági már nem sikerült valami jól a számotokra. Összefoglalnád az utolsó körötöket?

Az utolsó körre már az intermedia abroncsokat tettük fel, amik a viszlói gyorsaságin egész jól működtek, bár az első része így is nagyon csúszott. Aztán megérkeztünk a Meszes-Rakaca gyorsaságira, ahol már a pálya első harmadában egy picit lecsúsztunk az útról, ami egy hátsó defektet eredményezett, így három keréken vittük be a célba a kis Peugeot-t, természetesen nagy hátránnyal. Kereket cseréltünk és úgy vágtunk neki az utolsó gyorsaságinak. Addig a negyedik hely volt célnak kitűzve, ami elúszott a defekt miatt, így a végére felesleges kockázatot nem vállaltunk.

Végül kategória hatodik helyen fejeztétek be a versenyt, de kijelenthetjük, hogy ebben sokkal több volt?

Az RC4 hatodik helye is szép eredménynek számít, hiszen be tudtunk férni a turbós autók közé is. Természetesen ha nincs a defekt, akkor sokkal jobb eredmény is lehetett volna, de ebben a sportban nincs olyan, hogy „ha”… Nem vagyunk elégedetlenek, értékes pontokat szereztünk, az autó és a csapat is hibátlanul működött. Nagyon motiváltan várjuk a következő versenyt, reméljük onnan is értékes pontokkal jövünk haza!

Nagyon szépen köszönjük Partnereink támogatását:

Gerda Trans Kft, Fehértó Trans Snack Kft, Szimita Trade Kft, Csababusz Tours Kft., Small East Bt, Varga-Ic Bt., K+K Spedit Kft, Vár-Team Kft, Nyírségtefu 2009 Kft, Intrudair Kft.; Laki-Szig Kft.; Szakács és Társai Kft., CHARON-TRADE Kft., Security Bárány Kft.